TÖRZSVENDÉG

program

Visszatérő vendégeink hűségét a törzsvendég programunk által nyújtott kedvezményekkel szeretnénk megköszönni.
Kizárólag a saját honlapunkon, és a saját elérhetőségeinken történő, egyéni foglalás esetén járnak az engedmények.

Részletek

Masszázs

Ahol a lélek ráncai is kisimulnak

Egyre inkább szükségünk van az érintésre, és annak gyógyító hatására, a gyógyító érintésekre, az érintés hullámokra. Minden típusú masszázs a szervezet harmonikus működését hivatott elősegíteni, fenntartani.

A lágyabb, simító mozdulatok nyugtatnak, erősítik az immunrendszert, beindítják a szervezet öngyógyító mechanizmusait, harmóniába hozzák a testet és a lelket.

Az erőteljesebb, intenzívebb technika frissít, energiával tölt fel: javulnak a tartáshibák, oldódnak az ízületi blokkok, a becsípődések, lazul a fáradt, terhelt izomzat. Fokozódik a vér és nyirokkeringés, javul a sejtek anyagcseréje, megindul a méregtelenítés, ezáltal a bőr is feszesebb, rugalmasabb lesz, a cellulit és a túlsúly is könnyebben felszámolható.

A kezelések során a test ellazításával a lélek ráncai is kisimulnak és megtalálhatjuk a gyógyírt sok mindenre.

Teljes frissítő testmasszázs

A test fő izomcsoportjainak masszírozása az egész testre kiterjedően. Igény szerint masszázsolajjal vagy masszázskrémmel. A masszázs speciális fogásokkal történik, svéd masszázstechnika alapján a feszült izmok átdolgozása és lazítása, melyek segítenek a fájdalmak enyhítésében, fokozzák a vérkeringést és javítják a szövetek oxigénellátását.

ÁR

19 600 Ft / 70 perc

14 600 Ft / 50 perc

Aromamasszázs

Speciális illataromájú masszázsolaj használatával, a test háti részének masszírozása a bokától a nyakig, illetve fejtetőig. A lazító, stresszoldó, gyengéd masszázs hatására intenzívebbé válik a masszázs relaxáló, energetizáló és vitalizáló ereje. Serkenti a vérkeringést, nyirokkeringést, ellazítja az izomzatot. Akupresszúrás pontok stimulálásával egészítjük ki az arcon és a hajas fejbőrön.

ÁR

19 600 Ft / 70 perc

14 600 Ft / 50 perc

Részleges testmasszázs

A mindennapi stressz, az ülő életmód és a tartáshibák következményeként kialakult kóros izomfeszülések enyhítését végezzük a kezelés során, különös figyelemmel az érzékeny testrészre. Csípő, derék, hát, vállöv izomzatának masszírozása.

ÁR

7 600 Ft / 25 perc

Talpmasszázs

A talpmasszázs során a szervezet energiacsatornáinak és az idegpályáinak ingerlése révén hatást gyakorlunk szervezet többi részére, amely frissíti az egész testet. A szervezet energiaszintjét növeljük a talp masszírozásával. A megfelelő területek átdolgozásával nő a hozzárendelt szervek vérbősége, javul anyagcseréje, nyirokkeringése, ezzel mozgósítja a szervezet öngyógyító erőit.

ÁR

7 600 Ft / 25 perc

Kismama masszázs

A kismama masszázs hozzájárul az áldott állapot testi és lelki átalakulásának, fejlődésének egyensúlyban tartásához. A várandósság során a testtartás megváltozása, a gerinc statikájának átalakulása, megváltozott terhet ró az ízületekre és az izmokra, a fokozott terhelés miatt nyak-, derék- és hátfájdalmak alakulhatnak ki. A masszázs lágy, simító mozdulataival, a svéd-, gyógy-, olajos-masszázs és a lomi-lomi masszázs elemeinek egyénre szabott kombinációját alkalmazom, amely segít a feszültség oldásában, az ellazulásban és az energiák kiegyensúlyozásában. A várandósság második trimeszterétől a 8. hónap végéig ajánlott, egészséges várandósság idején.

ÁR

7 600 Ft / 25 perc

Arcmasszázs

Feszültségoldó, relaxáló, nyugtató, lágy, simító mozdulatokkal, akupresszúrás pontokat is érintve az arcon, fejen, szem környékén, dekoltázson, a nyak, váll területét is érintve, hidratáló krémmel vagy igény esetén, saját, hozott krémmel végezzük.

ÁR

7 600 Ft / 25 perc

Egy pár csepp aromamasszázs illóolajainkról:

  • Levendula: Illóolaja a legrégebbi idők óta alkalmazott gyógyszerek egyike. Neve latin eredetű a “lavare” = “mosni” ige származéka. A rómaiak leginkább a fürdőkben használták. Már korábban felismerték, hogy nemcsak a testi fájdalmak hatékony gyógyítója, hanem a zaklatott lelkiállapotra is jótékony hatással van. Nyugtató, ellazulást segítő, vérnyomást csökkentő, fájdalomcsillapító elixír.
  • Bazsalikom: Feszültségoldó, figyelmet összpontosító, görcsoldó, nyugtató hatású, nyugtalanság és szorongás megszüntetését segíti.
  • Citrom: nyugtató, frissítő, fertőtlenítő hatású.
  • Szőlőmagolaj: Illata a feldolgozott szőlőére, mazsolára vagy dióhéjra emlékeztet. Bőrfeszesítő, hidratál, kisimítja az apróbb ráncokat.

    Rólunk mondták

    “Pünkösdi hétvégén voltunk a hotelben. A szálloda nagyon kényelmes, minden igényt kielégítő. A wellness részleg szuper, bentről is gyönyörködhettünk a Balatonban. A napozáshoz, a gyerekek...”

    Rémán Éva

    “3,5 fél éves kisfiúnkkal és tesóval a pocakban töltöttünk itt egy hosszúhétvégét. Nagyon megvagyunk elégedve a szolgáltatásokkal, direkt a gyerkőc miatt választottuk a szállodát. A játszóház,...”

    R. B. Adrienn

    “"Mi a gyerek miatt érkeztünk a szállodába! Nagyon jó volt! A gyerek meg már most mondja, hogy menjünk vissza megint :)! És úgy lesz! ”

    Pohl Gábor

    “"Először voltunk, de nem utoljára. Nagyon gyermekbarát szálloda tényleg. Mindennel meg voltunk elégedve, ha nagyon negatívumot kellene írni - ami nagyon nehéz lenne - akkor lehetne több főzelék...”

    Ernhéfer Sándor

    “Közvetlen Balaton part, léleknyugtató látvány , szuper szauna és gőz, maximális tisztaság, tüneményes és profi masszőr, biztonságos és díjmentes parkolás.”

    N.Klára

    Kapcsolat

    Blog

    Ahol az Ön bizalma valóban döntő – most Önökön a sor, kié legyen a közönségdíj!

    céges rendezvényhelyszín, konferenciaterem, csapatépítő helyszín, Business Excellence 2026, Balatonkenese hotel

    Ahol az Ön bizalma valóban döntő – most Önökön a sor, kié legyen a közönségdíj!

    Részletek
    BalatonSzív 2026 – Evezzünk együtt egy nemes célért!

    #Evezzünk együtt! #hotelmarinaport

    BalatonSzív 2026 – Evezzünk együtt egy nemes célért!

    Részletek
    Kiváló vízminőség várja a vendégeket a Hotel Marina-Port strandján

    #vízminőség #hotelmarinaport

    Kiváló vízminőség várja a vendégeket a Hotel Marina-Port strandján

    Részletek
    A térképek világa, amely formálja a jövőt

    #térlátás #hotelmarinaport

    A térképek világa, amely formálja a jövőt

    Részletek
    Új mozgásforma anyukáknak Balatonkenesén

    #Új mozgásforma anyukáknak #hotelmarinaport

    Új mozgásforma anyukáknak Balatonkenesén

    Részletek
    Miért érezzük magunkat fáradtabbnak egy hétvége után?

    #hasznos feltöltődés #hotelmarinaport

    Miért érezzük magunkat fáradtabbnak egy hétvége után?

    Részletek
    „Félév Dolgozója” díj a Hotel Marina-Port****-ban

    #dolgozói elismerés #hotelmarinaport

    „Félév Dolgozója” díj a Hotel Marina-Port****-ban

    Részletek
    Inspiráló találkozás a Balaton partján

    #VOSZ #hotelmarinaport

    Inspiráló találkozás a Balaton partján

    Részletek
    Szezon előtti csapatépítés a „világ tetején”

    #csapatösszetartás #hotelmarinaport

    Szezon előtti csapatépítés a „világ tetején”

    Részletek
    Szakmai kapcsolatépítés a Pannon Egyetemen

    #felújítás #hotelmarinaport

    Szakmai kapcsolatépítés a Pannon Egyetemen

    Részletek
    Téli csend, közös gondolatok – így készültünk az új évre a Hotel Marina-Portban

    #közös irányok #hotelmarinaport

    Téli csend, közös gondolatok – így készültünk az új évre a Hotel Marina-Portban

    Részletek
    Bemutatjuk Szalai Renátát a Hotel Marina-Port Sportnagykövetét!

    #sportnagykövet #hotelmarinaport

    Bemutatjuk Szalai Renátát a Hotel Marina-Port Sportnagykövetét!

    Részletek
    A Kenese Marina-Port Zrt. elnyerte a Business Eminence 2025 Kisvállalati Kategória díját.

    #elismerés #hotelmarinaport

    A Kenese Marina-Port Zrt. elnyerte a Business Eminence 2025 Kisvállalati Kategória díját.

    Részletek
    Több mint pihenés – Egyedülálló szülők támogatása a Hotel Marina-Portban

    #egyedüli ajánlat #hotelmarinaport

    Több mint pihenés – Egyedülálló szülők támogatása a Hotel Marina-Portban

    Részletek
    Egy fejlődéstörténet, amelyre büszkék vagyunk – Kinga útja a Hotel Marina-Portban

    #fejlődéstörténet #hotelmarinaport

    Egy fejlődéstörténet, amelyre büszkék vagyunk – Kinga útja a Hotel Marina-Portban

    Részletek
    Őszi csoda és tudás – tanulás játék közben a Hotel Marina-Port Őszi szünet és Halloween programjaiban

    #játékos tanulás #hotelmarinaport

    Őszi csoda és tudás – tanulás játék közben a Hotel Marina-Port Őszi szünet és Halloween programjaiban

    Részletek
    Az évzáró céges rendezvények jelentősége

    #évzáró rendezvény #hotelmarinaport

    Az évzáró céges rendezvények jelentősége

    Részletek
    A Hotel Marina-Port is csatlakozott a Neked-Adom podcast csatornához

    #Neked-Adom Podcast #hotelmarinaport

    A Hotel Marina-Port is csatlakozott a Neked-Adom podcast csatornához

    Részletek
    5 ok, amiért érdemes ellátogatni a Balatonhoz ősszel

    #Balaton ősszel #hotelmarinaport

    5 ok, amiért érdemes ellátogatni a Balatonhoz ősszel

    Részletek
    Női vállalkozók ereje és összefogása

    #női vezetők #hotelmarinaport

    Női vállalkozók ereje és összefogása

    Részletek
    Egy jó ügyért a Balaton körül

    #jótékonysági evezés #hotelmarinaport

    Egy jó ügyért a Balaton körül

    Részletek
    Veszprém Európa Sportrégiója 2026 címmel büszkélkedhet

    #mozogjunk együtt #hotelmarinaport

    Veszprém Európa Sportrégiója 2026 címmel büszkélkedhet

    Részletek
    Így kezeljük a munkahelyi stresszt

    #stresszkezelés #hotelmarinaport

    Így kezeljük a munkahelyi stresszt

    Részletek
    Emberségből jeles mindenkinek!

    #emberségből jeles #hotelmarinaport

    Emberségből jeles mindenkinek!

    Részletek
    Még egy szösszenet a Szuper Csapat témához

    #szupercsapat #hotelmarinaport

    Még egy szösszenet a Szuper Csapat témához

    Részletek
    Idul a buli szezon

    #buliszezon #hotelmarinaport

    Idul a buli szezon

    Részletek
    Nyári hőség és kiszáradás

    #hőségriadó #hotelmarinaport

    Nyári hőség és kiszáradás

    Részletek
    Elhivatottság és professzionalizmus

    #elhivatottság #hotelmarinaport

    Elhivatottság és professzionalizmus

    Részletek
    Duális képzőhely vagyunk

    #duálisképzőhely #hotelmarinaport

    Duális képzőhely vagyunk

    Részletek
    Csillagok között a Balaton partján – Fedezd fel a balatonfűzfői Csillagvizsgálót!

    #csillagvizsgáló #hotelmarinaport

    Csillagok között a Balaton partján – Fedezd fel a balatonfűzfői Csillagvizsgálót!

    Részletek
    Alsóörsi Amfiteátrum – A Balaton kulturális szíve a nyáron

    #kultúra #hotelmarinaport

    Alsóörsi Amfiteátrum – A Balaton kulturális szíve a nyáron

    Részletek
    Talált tárgyak a szálloda területén

    #találttárgyak #hotelmarinaport

    Talált tárgyak a szálloda területén

    Részletek
    Letöltötte már az applikációnkat?

    #applikáció #hotelmarinaport

    Letöltötte már az applikációnkat?

    Részletek
    Haladunk a korral és a korban előre

    #élmények #hotelmarinaport

    Haladunk a korral és a korban előre

    Részletek
    Gyermek programok az intellektuális fejlődés jegyében

    #fejlődés #hotelmarinaport

    Gyermek programok az intellektuális fejlődés jegyében

    Részletek
    Ételallergiával a szállodában

    #ételallergia #hotelmarinaport

    Ételallergiával a szállodában

    Részletek
    Aktuális izgalom

    #gastrofesztival #hotelmarinaport

    Aktuális izgalom

    Részletek
    Hurrá! Nyaral a család!

    #nyaralásbabával #hotelmarinaport

    Hurrá! Nyaral a család!

    Részletek
    Elindult a karrier oldalunk.  (Jó kérdés, hogy eddig miért nem volt.)

    #karrier #hotelmarinaport

    Elindult a karrier oldalunk. (Jó kérdés, hogy eddig miért nem volt.)

    Részletek
    Mit hozott az első negyedév?

    Mit hozott az első negyedév?

    Részletek
    Mit érdemel egy nő?

    #nőnap #hotelmarinaport

    Mit érdemel egy nő?

    Részletek
    4 évszakos balatoni szálloda miért van télen zárva?

    #felújítás #hotelmarinaport

    4 évszakos balatoni szálloda miért van télen zárva?

    Részletek
    Blogot indítunk weboldalunkon

    #mindigfrissen #hotelmarinaport

    Blogot indítunk weboldalunkon

    Részletek

    Iratkozzon fel hírlevelünkre!

    Elsőként értesülhet baba-, és gyermekbarát szállodánk exkluzív ajánlatairól, újdonságairól.