Visszatérő vendégeink hűségét a törzsvendég programunk által nyújtott kedvezményekkel szeretnénk megköszönni.
Kizárólag a saját honlapunkon, és a saját elérhetőségeinken történő, egyéni foglalás esetén járnak az engedmények.
agyának optimális fejlődéséhez naponta több órás szaladgálásra, ordibálásra van szükség a friss levegőn? A felnőtteknek napi 30 perc mozgás a szabadban jót tesz a szívnek, segít megelőzni a csontritkulást, elősegíti a súlycsökkenést, késlelteti az öregedést, erősíti az immunrendszert. Ráadásul ezzel sikerül levezetni a nap folyamán felgyülemlett feszültséget, pihentetőbb lesz tőle az alvás. A Hotel Marina-Port**** 1 hektáros parkjával a Balaton keleti kapujában fekvő vitorláskikötő szomszédságában terül el. Nálunk igazán mesés környezetben töltheti el a család aktívan a szabadidejét, sportolhat közvetlenül a parton.
A gyerkőcök a Balatonban lubickolás után önfeledten csúszdázhatnak, futkározhatnak a játszótéren, homokvárat építhetnek a napvitorlával védett homokozóban, ugrándozhatnak az óriás trambulinban.
Melyik páros győz az asztaliteniszben, vagy a csocsóbajnokságnál?
Startoljanak el együtt, versenyezzenek a legkisebbek a kedvenceikkel: a vagány elektromos kisautókkal!
a kispályás füves pályánkon rúghatják a bőrt, és játszhatnak döntő meccset a vállalkozó szellemű felnőttekkel, gyermekekkel.
Sportbeton borítású teniszpályánk az egész családot megmozgatja.
Fedezzék fel a Balaton-partot két keréken a szállodában bérelhető gyermek, valamint felnőtt kerékpárokkal. A védőfelszerelésről, gyermekülésről, utánfutóról mi gondoskodunk, Önöknek csak az úticélt kell meghatározniuk, és már indulhatnak is új kalandokra a közvetlenül előttünk elhaladó Balatoni kerékpárúton.
Próbálja ki a legújabb őrületet! Nincs szél? Nem gond! Az elektromos (szárnyas) szörfdeszka, az eFoil, a legújabb és legmenőbb vízisport eszköz, amelynek végsebessége akár 56 km/h is lehet. Olyan érzés, mintha repülne a víz felett. Jelenleg a piacon kapható legkönnyebb, leghalkabb, leggyorsabb és technikailag legfejlettebb Lift 3-as eFoil-al hasíthat nálunk a Balatonon.
Oktatásra és bérlésre a recepción kell bejelentkezni.
Szinte bármely korosztály számára kiváló kikapcsolódási és mozgáslehetőséget jelent a SUP a Balatonon. Kisgyermekek is élvezettel pattannak fel rá, próbálnak evezni rajta. Remekül fejleszti az egyensúlyérzéket, az állóképességet azok számára, akik edzeni szeretnének, és segít kikapcsolni, relaxálni azoknak, akik a természet csendjére vágynak.
erősítés, szálkásítás, zsírégetés közben a türkizkék Balaton szépségében gyönyörködhetnek. TechnoGym típusú futópadok, háttámlás kerékpár, taposógép, súlyzós gépek segítenek fitten tartani testét.
Megújult sport-, és szabadidős szolgáltatásunk új kosárlabda-, és teniszpályával bővült. Gyakorlás és csapatépítés egyben!
már 26 700 Ft / fő / éj-től*
Érvényes 2026. febr. 06 - febr. 08.
Minimum foglalható: 2 éj
Árkalkuláció
már 30 100 Ft / fő / éj-től*
Érvényes 2026. febr. 06 - febr. 08.
Minimum foglalható: 0 éj
Árkalkuláció
már 27 150 Ft / fő / éj-től*
Érvényes 2026. febr. 13 - febr. 15.
Minimum foglalható: 2 éj
Árkalkuláció
már 41 920 Ft /szoba ártól*
Érvényes 2025. dec. 01 - jún. 30.
Minimum foglalható: 1 éj
Árkalkuláció
már 26 550 Ft/éj /fő ártól*
Érvényes 2024. dec. 29 - dec. 22.
Minimum foglalható: 2 éj
Árkalkuláció
#sportnagykövet #hotelmarinaport
#elismerés #hotelmarinaport
#egyedüli ajánlat #hotelmarinaport
#fejlődéstörténet #hotelmarinaport
#játékos tanulás #hotelmarinaport
#évzáró rendezvény #hotelmarinaport
#Neked-Adom Podcast #hotelmarinaport
#Balaton ősszel #hotelmarinaport
#női vezetők #hotelmarinaport
#jótékonysági evezés #hotelmarinaport
#mozogjunk együtt #hotelmarinaport
#stresszkezelés #hotelmarinaport
#emberségből jeles #hotelmarinaport
#szupercsapat #hotelmarinaport
#buliszezon #hotelmarinaport
#hőségriadó #hotelmarinaport
#elhivatottság #hotelmarinaport
#duálisképzőhely #hotelmarinaport
#csillagvizsgáló #hotelmarinaport
#kultúra #hotelmarinaport
#találttárgyak #hotelmarinaport
#applikáció #hotelmarinaport
#élmények #hotelmarinaport
#fejlődés #hotelmarinaport
#ételallergia #hotelmarinaport
#gastrofesztival #hotelmarinaport
#nyaralásbabával #hotelmarinaport
#karrier #hotelmarinaport
#nőnap #hotelmarinaport
#felújítás #hotelmarinaport
#mindigfrissen #hotelmarinaport