Visszatérő vendégeink hűségét a törzsvendég programunk által nyújtott kedvezményekkel szeretnénk megköszönni.
Kizárólag a saját honlapunkon, és a saját elérhetőségeinken történő, egyéni foglalás esetén járnak az engedmények.
#fejlődés #hotelmarinaport
Kedves Vendégeink már megszokhatták, hogy állandó és tematikus gyermek programjaink maximális professzionalizmussal törekszenek a kicsik intellektuális fejlődésére.A Hotel Marina-Port az utóbbi 5 évben nem volt nyitva a téli időszakban. Köszönhető volt ez a Covid okozta pániknak, a turizmust ért traumának, később a gáz áremelkedés miatti pániknak.
Fizl Kata méltán híres és elismert Kerekítő Ovimókája évek óta szerves része a szünidős programjainknak, saját animátorunk Varga Tünde pedig több, mint egy évtizede csiszolgatja a Maszat Műhelyben a kis alkotók kreatív kézügyességét.
Az idei évben több új kiváló szolgáltatóval bővítettük a palettát.
Dr. Török Zsolt Győző, az ELTE Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Térképtudományi és Geoinformatikai Intézetének egyetemi docense tart térképészeti és téri kompetencia-fejlesztő workshopot a gyermekcsoportok számára, illetve az esti foglalkozáson kedves felnőtt vendégeinket kalauzolja el a különböző korszakok térképein és számtalan érdekes történeten keresztül az új világba.
Sándorné Török Zsófia (Pillevilág) virágkötészeti workshopján nemcsak mosolyt kötünk egy csokorba, hanem szárazvirág dekorációkat és szezonálisan friss élő növényekből készítünk ajtódíszeket, csokrokat, hajdíszeket.
Csontos Péter (RitMese) zenetanár által összeállított egy órás interaktív hangszersimogató műsor során betekintést nyerhetünk a mesélő történeteken keresztül a zongora, az akusztikus gitárok, ritmus hangszerek és a melodion hullámain át a zene világába.
Minden munkatársunk, aki a gyermekekkel foglalkozik azt vallja, hogy önfeledt játék közben lehet leginkább a tudást átadni a kicsiknek. Ezt a hipotézist mi a vendégvélemények alapján száz százalékban meg tudjuk erősíteni.

Több mint 1500 Google-értékelés, 90%-os Facebook-ajánlási arány és évente több mint 120 rendezvény. A Hotel Marina-Port**** bekerült a Business Excellence 2026 döntőjébe – a közönségdíjra október 14-én éjfélig lehet szavazni.

A Hotel Marina-Port számára mindig kiemelten fontosak azok a kezdeményezések, amelyek közösséget építenek, mozgásra ösztönöznek, és valódi segítséget nyújtanak azoknak, akiknek erre a legnagyobb szükségük van. Ezért örömmel adunk otthont a BalatonSzív 2026 jótékonysági körbeevezés rajtjának.

Jó hír érkezett a fürdőzés szerelmeseinek: a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) legfrissebb értékelése alapján a magyarországi természetes fürdővizek több mint 95 százaléka jó vagy kiváló minősítést kapott
céges rendezvényhelyszín, konferenciaterem, csapatépítő helyszín, Business Excellence 2026, Balatonkenese hotel
#Evezzünk együtt! #hotelmarinaport
#vízminőség #hotelmarinaport
#térlátás #hotelmarinaport
#Új mozgásforma anyukáknak #hotelmarinaport
#hasznos feltöltődés #hotelmarinaport
#dolgozói elismerés #hotelmarinaport
#VOSZ #hotelmarinaport
#csapatösszetartás #hotelmarinaport
#felújítás #hotelmarinaport
#közös irányok #hotelmarinaport
#sportnagykövet #hotelmarinaport
#elismerés #hotelmarinaport
#egyedüli ajánlat #hotelmarinaport
#fejlődéstörténet #hotelmarinaport
#játékos tanulás #hotelmarinaport
#évzáró rendezvény #hotelmarinaport
#Neked-Adom Podcast #hotelmarinaport
#Balaton ősszel #hotelmarinaport
#női vezetők #hotelmarinaport
#jótékonysági evezés #hotelmarinaport
#mozogjunk együtt #hotelmarinaport
#stresszkezelés #hotelmarinaport
#emberségből jeles #hotelmarinaport
#szupercsapat #hotelmarinaport
#buliszezon #hotelmarinaport
#hőségriadó #hotelmarinaport
#elhivatottság #hotelmarinaport
#duálisképzőhely #hotelmarinaport
#csillagvizsgáló #hotelmarinaport
#kultúra #hotelmarinaport
#találttárgyak #hotelmarinaport
#applikáció #hotelmarinaport
#élmények #hotelmarinaport
#fejlődés #hotelmarinaport
#ételallergia #hotelmarinaport
#gastrofesztival #hotelmarinaport
#nyaralásbabával #hotelmarinaport
#karrier #hotelmarinaport
#nőnap #hotelmarinaport
#felújítás #hotelmarinaport
#mindigfrissen #hotelmarinaport